Lomtalanítási módszerek

A lomtalanításra ma már különféle módszerek léteznek. Végezheted őket sűrűn is, ha hagyod hogy mindig visszakússzanak az életedbe a felelsleges holmik, vagy tanulsz a hibából, és radikális határokat húzol, melyeket ezután nem lépsz át többé. Az általam ismert lomtalanítási módszerek:

1 MARIE KONDO

A Marie Kondo módszer népszerűsége vitathatatlan. Már a szakdolgozatát is e témában írta. Pénzért vállalt rendrakó tanácsadást, és egy idő után komoly várólistája alakult ki. Ügyfelei kérésére könyvet is írt a témában: A rendrakás művészete, Tiszta öröm, sőt saját sorozatot kapott a Netflixen Tyding Up címmel. A sorozat epizódjaiban különféle családokhoz látogat, akik azért keresik fel, mert már szenvednek a rendetlenségtől, párok, akik egymásnak feszülnek, olykor veszekednek, egymást hibáztatják a kialakult káosz miatt. Megjegyzem, időnként a gyűjtögetők otthona egészen reménytelennek tűnik, elsőre inkább a patologikus halmozók otthonára hasonlít, annyi különbséggel, hogy még küzdenek, nem törődtek bele, nem akarnak így élni. Mert van az a mondás, hogy “csak az okos ember tart rendet, a zseni uralkodik a káosz felett”, csak épp rengeteg felesleges küzdelem. Kaotikus körülmények között élni dupla olyan nehéz..

A 2011-es földrengés és cunami komoly nemzeti tragédia óta az emberek felfigyeltek rá. “A japán embereknek fel kellett tenniük a kérdést, hogy mi az igazán fontos számukra? Mi a személyes tárgyaik értéke? Mit jelentett számukra az, amit elveszítettek? Egyáltalán mi az élet értelme?”:

Marie Kondo egy lomtalanítási rendszert kínál, pakolási, és hajtogatási módszerekkel kiegészítve. Ha egyetlen mondatban szeretném összefoglalni Tiszta öröm című könyvének lényegét: “Csak azokat a dolgokat tartsuk meg, amik örömet okoznak.” Ebbe nem lehet belekötni, egész egyszerűen arra buzdít, hogy a lomtalanítást ne úgy fogd fel, mi az amitől meg kell válnod, hanem arra fókuszálj mi az amit meg szeretnél tartani! Úgy tudsz legkönnyebben szerető közegben élni, ha csak olyan dolgok vesznek körül, melyeket szeretsz. A módszer nagy előnye, hogy rendkívül alapos, (hisz minden egyes darabbal szembesülsz), egyszerű, és gyakorlatias, lehetőséget nyújt arra, hogy összehasonlíts darabokat, illetve, hogy a dupla holmik egyikétől megszabadulj. Egyetlen hátránya hogy időigényesebb. Viszont ha először végzel nagy szelektálást az életedben, akkor szerintem a legjobb módszer. Más módszerekkel sem úszod meg gyorsabban, viszont lehet hogy kevésbé leszel alapos.

2 MINIMALIZMUS GAME

A The minimalists, vagyis A minimalisták című dokumentum filmben találkozhattunk vele először. Joshua Fields Millburn és Ryan Nicodemus a módszer megalkotói. Egy adott hónap első napjától indul, és első nap még csak egy tárgytól, második nap már két tárgytól, harmadik napon háromtól kell megszabadulj. Így ha egy harmincegy napos hónapot veszünk, akkor 496 tárgytól fogsz a végén megszabadulni. Előnyei: érdemes párban elkezdeni, és egyfajta kihívásként, versengésként erősíteni benne magatokat. A hátránya a következetesség, hogy folyamatosan koncentrált és motivált állapotban kell hogy maradj!

A fogyasztói társadalom tárgyakban fuldokló mindennapi valósága hívta elő a minimalista mozgalmat, amely az elmúlt néhány évben teljesedett ki igazán, többek között olyan elkötelezett szószólóknak köszönhetően, mint a minimalizmust életformaként és megélhetési lehetőségként is megragadó Joshua Fields Milburn és Ryan Nicodemus.

Ők ketten minden lehetséges csatornán hirdetik, hogy az értelmes és boldog élet kulcsa, ha minél kevesebb tárggyal vesszük körül magunkat. Mivel ezt könnyebb kimondani, mint megvalósítani, mindenféle módszert, trükköt és játékot kidolgoztak arra, hogy a kezdő minimalisták se bukjanak el a nagy lomtalanítás közepén. Vagy akár már az elején.

Minden hónap elején meghirdetik például a 30 napos minimalista játékot. A játékszabályok:

Mindenekelőtt találni kell egy játszótársat, barátot, családtagot, akit szintén megmozgat a gondolat, hogy megszabaduljon a felesleges tárgyaitól. Az első napon mindenkinek meg kell válnia egy tárgytól. A második napon kettőtől. A harmadik napon háromtól. És így tovább. A kidobásra ítélt tárgyak lehetnek ruhák, bútorok, elektronikus eszközök, dekorációk. Bármi.

A módszer a szokásos minimalista lomtalanítási leosztás: ha a tárgy még használható, el lehet ajándékozni vagy el lehet adni, ha már nem, akkor ki kell dobni. A kihívást nem lehet elsumákolni, a tárgyaknak adott napon éjfélig el kell tűnniük a házból vagy lakásból – és így az életünkből is.

Elsőre talán könnyűnek tűnik a kihívás, nem nagy dolog egy-egy cucctól megszabadulni, de a hónap második felében már igazán komolyra fordul a helyzet. Gondoljunk csak bele, akkor már több mint egy tucat tárgyat kell kiiktatni az életünkből. A kihívás megálmodói a versenyszellemet is mozgósítják – ezért van szükség a partnerre. Az nyer, aki a legtovább képes lomtalanítani. Nyilván végső soron mind a két fél nyer, mert megszabadul egy csomó cucctól, amire nagy valószínűséggel semmi szüksége sincs.

Ezek a tárgyak észrevétlenül is kikövetelik maguknak a figyelmünket és az energiánkat, elveszik tőlünk a teret és a levegőt, nyomasztanak a jelenlétükkel. Vagyis ennek a játéknak tényleg csak nyertesei lehetnek. És mekkora menőség pont abban a hónapban végigcsinálni, amikor időnk és pénzünk jelentős részét amúgy a tárgyak felhalmozására fordítanánk.

3. MINDEN NAP EGYET

Meghatározott ideig minden nap egy darab, vagy egy doboz, vagy egy zacskó, vagy egy zsáknyi holmitól fogsz megszabadulni. Előnyei: hogy ez egy rugalmas módszer, te határozod meg mennyi ideig csinálod, hogy zacskó, vagy zsáknyi méretben gondolkozol. Továbbá új szokást alakíthatsz ki, mégpedig az elengedést. Hátránya, hogy mindennapos következetességet igényel.

4. 4 DOBOZ MÓDSZER

4 dobozt címkézz fel: Eltenni, Eladományozni, Kidobni, Nem tudom Ezek lesznek a kategóriáid, melyekbe egyesével belehelyezed a tárgyakat. Előnyei: ez egy rugalmas módszer, és lehetőséget nyújt arra, hogy alaposan átgondold a dolgokat, és gondolkodj bizonyos tárgyakon, hogy semmit se bánj meg a későbbiekben. A hátránya éppen a Nem tudom dobozban rejlik.

5. VÁLLFÁS MÓDSZER

Oprah Winfrey népszerűsítette ezt a módszert az egyik Talk Show-jában. A neve is jól mutatja egy ruhák lomtalanítására szakosodott módszer. Minden ruhádat tegyél vállfára, és azt a ruhát, amit hordtál, kimostál, vissza akarsz tenni a szekrényedbe, azt fordítva akasszd be. Ha visszanézed a holmijaid például egy hónap múlva, akkor jól fogod látni, mely daraboknak veszed igazi hasznát.

6. SIMPLIFY YOUR LIFE

Ennek a módszernek csak kisebb százaléka szól a tárgyak lomtalanításáról, kiterjed az élet minden területére.

7. A SVÉD MÓDSZER

Úgy gyűjtjük a lomokat, mintha nem lenne holnap, és nem gondolunk bele abba, hogy egyszer tényleg nem lesz, a felhalmozott tárgyaink pedig itt maradnak a szeretteinkre, akiknek ezzel óriási terhet teszünk a vállára. Margareta Magnusson Végső rendrakás svéd módra – Hogyan szabadítsd meg magad és családodat a felgyűlt holmiktól című könyve elsőre talán morbid, ám igen hasznos tanácsokat ad. A lényege: életünk utolsó évtizedeiben érdemes megszabadulni a felesleges holmijainktól, hogyha meghalunk, a hátrahagyott családtagokat legalább a lomtalanítás nehéz kötelezettsége alól mentesítsük. Tény, hogy a modern időkben a halálhoz való viszonyunk nagyon megváltozott, nem szívesen veszünk róla tudomást, sem akkor, ha saját életünk végességéről van szó, sem akkor, ha a szeretteinkéről. Hogy a döstädning miben segít jobban, abban, hogy rendezettebb környezetben éljünk, vagy abban, hogy máshogy lássuk életünket, ez egyéni megítélés kérdése.

Úgy gyűjtjük a lomokat, mintha nem lenne holnap, és nem gondolunk bele abba, hogy egyszer tényleg nem lesz, a felhalmozott tárgyaink pedig itt maradnak a szeretteinkre, akiknek ezzel óriási terhet teszünk a vállára. De miért is nem kezdjük el a rendrakást, amíg élünk? Ismerjék meg a legújabb lomtalanítási trendet, amely csak elsőre morbid, valójában felszabadító.

A fogyasztói társadalmakban talán kódolva van, hogy az életmódipar keresni fogja azokat a módszereket, amelyek lehetővé tesznek valamiféle értelmes együttélést a felhalmozott tárgyainkkal, és a felhalmozáshoz szükséges hajszoltságunkkal, meg a folytonos pörgéssel. Ebből a törekvésből nőttek ki a méltán népszerű lomtalanítási trendek, és ez az igény emelte át a nemzetközi köztudatba a skandináv életvezetési bölcsességeket a hyggétől a lagomig.

A legújabb módszer is Svédországból érkezik – a vonatkozó könyv csak januárban jelenik meg angolul, de már most óriási az érdeklődés iránta –, és új fizikai, szellemi és érzelmi dimenziókat nyit meg a lomtalanításban. A halál-takarítás vagy halál-lomtalanítás (svédül: döstädning) elsőre morbid hangzása másodikra sem lesz kevésbé kíméletes, ugyanis pont azt jelenti, amit ígér: egy olyan lomtalanítási filozófiát, amellyel mellesleg arra is felkészülünk, hogy az életünk véget ér, ami ugye alapjaiban rendezi át a viszonyunkat a földi javainkhoz. A The Gentle Art of Swedish Death Cleaning (A svéd haláltakarítás kíméletes művészete) című könyv szerzője, Margareta Magnusson az életkorát nagyjából 80 és 100 év közé lövi be, és saját tapasztalatokra alapozva járja körül a rendszerezés, lomtalanítás, adományozás és ajándékozás folyamatát, mármint azt a verziót, amely akkor esedékes, amikor úgy érezzük, közeledik az életünk lezárásának az ideje. Nyersebben fogalmazva a halálunk.

A halál és a lomtalanítás közötti összefüggés szorosabb lehet, mint gondolnánk. A minimalista irányzat egyik szupersztárja, Joshua Fields Milburn is akkor világosodott meg, amikor az elhunyt édesanyja után maradt tárgyak között próbált átevickélni egy olyan életbe, ahol az anyja emlékét úgy tudja megőrizni, hogy a dolgaitól megválik. Magnusson is hasonló feladattal szembesült a szülei, majd a férje halála után.

Az eddig nagy karriert befutó lomtalanítási, rendrakási módszerek magát a lomtalanítót, az ő érzéseit, gondjait, örömeit helyezték a középpontba. A minimalisták szerint például, azzal, hogy megszabadulunk a felesleges tárgyainktól, teret adunk az igazán fontos dolgoknak: a személyes fejlődésünknek, a baráti kapcsolatainknak, az egészségünknek. Rengeteg értelmes dolgot tehetünk az életünkkel, de a cuccaink ide-odatologatása nem ebbe a kategóriába tartozik.

A lomtalanítás másik prófétája, a japán Marie Kondo, aki egy egész birodalmat épített fel a rendszerezés köré (nem tud rendesen hajtogatni, amíg nem látta Kondo hajtogatós videóját!), abból az elvből indul ki, hogy csak azokat a tárgyakat tartsuk meg, amelyek örömet okoznak. Szerinte nem azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy miért ne dobjunk ki valamit, hanem azt, hogy milyen indokot tudunk felhozni a megtartására. Vagyis azt gondolhatjuk, hogy megint rólunk van szó.

Margareta Magnusson viszont bevonja a lomtalanítási képletbe a többieket, az embereket, akik körülöttünk élnek, és hozzánk kapcsolódnak. A módszerrel barátkozást sokban segíti, hogy Magnusson humorral, tapintattal, de azért nagyon őszintén nyúl hozzá a témához.

A kincsekben meglátni a kacatot

A probléma súlyát mindenki átérzi, aki valaha elveszített egy családtagot vagy barátot, és a ruhák, könyvek, bútorok, limlomok halmain, egy egész élet alatt összegyűjtött tárgyi valóságán kellett átverekednie magát, miközben épp gyászolt. „Nem gondolom, hogy ez fair lenne” – mondja Magnusson. A halállomtalanítás ettől a fájdalmas és nehéz erőpróbától kíméli meg a gyászolókat.

Az otthonunknak nevezett lomtárainkat nagyon sok kifogással vagyunk képesek körbebástyázni – a múltba révedő nosztalgiától kezdve a jövőbe tekintő aggódásig rengeteg indokkal tudunk ragaszkodni a tárgyainkhoz. A birtoklás biztonságérzetet ad, legalábbis ezt gondoljuk, sok kutatás szerint viszont a stressz-szintünket emeli, a hatékonyságunkat pedig csökkenti, ha lomokkal vesszük körül magunkat. Idősebb korban ez a kockázat kiegészül még azzal, hogy egy cuccokkal teli házban sokkal nagyobb az esély arra, hogy elesünk.

Ezektől a szempontoktól függetlenül is érdemes elgondolkozni azon, mi van, ha a nosztalgiának és az aggódásnak is van lejárati dátuma. Az önáltatást legkésőbb egy bizonyos korban – például amikor már kézzelfogható a halandóságunk – érdemes abbahagyni, mert egyszer csak azt vesszük észre, hogy időre van szükségünk, és nem tárgyakra.

Ennek a felismerésnek pedig remek kiegészítője lehet Magnusson módszere.

Mivel kezdjük?

Magnusson szerint semmiképpen sem a fényképekkel, mert azok egy olyan érzelmi nosztalgiaverembe rángathatnak be, ahonnan nehezen szabadulunk, és így alaposan keresztbetesz a lomtalanító projektünknek is. Sokkal célszerűbb kinyitni a gardróbszekrényeket, és első körben megválni azoktól a ruháktól, amelyeket már nem hordunk, már nem állnak jól, vagy nem passzolnak.

Szerinte érdemes tisztában lenni azzal, hogy a tárgyaink leépítése időbe telik. Ahogy ő fogalmaz: „Az idős emberek úgy gondolják, hogy az idő gyorsan telik, pedig valójában ők azok, akik lelassulnak. Szóval, ne várjanak túl sokáig”. Nagyjából 65 éves kor környékén a legjobb elkezdeni, hogy egyrészt ne legyen belőle versenyfutás az idővel, másrészt, hogy kiélvezzük még az életet és azt a felszabadultságot, amit a cuccaink eltűnése okoz.

Hogy mi legyen a kiszelektálásra ítélt tárgyakkal? Magnusson azt javasolja, ajándékozzuk el a barátoknak vagy ismerősöknek – ez jó ürügy arra, hogy találkozzunk velük, és valószínűleg a tárgyaink is jó helyre kerülnek.

De mi a helyzet a szerelmes levéllel, amelyet még általános iskolában csúsztatott oda a kezünkbe valaki? Nyilvánvalóan egy ilyen papírdarab csak nekünk jelent értéket, a rokonainknak aligha. Magnusson szerint ezekben a helyzetekben azt a kérdést tegyük fel magunknak, hogy boldogabb lesz-e bárki is attól, ha megtartunk egy ilyen tárgyat. Neki egyébként egy egészen praktikus ötlete van a szentimentális tárgyak – fényképek, levelek – ésszerű tárolására: egy olyan dobozban gyűjti ezeket, amelyre rátesz egy „eldobható” címkét, a gyerekeinek így a halála után nem kell végigrágniuk magukat a leveleken, egyszerűen csak kidobhatják az egész dobozt. (Ami pedig a titkos élvezeteket illeti, Magnusson bölcsen azt ajánlja, hogy egy vibrátort tartsunk meg, de a többi tizenötöt dobjuk ki.)

Ebből is látszik, hogy mint a legtöbb lomtalanítás, a haláltakarítás is érzelmi munka: nemcsak a tárgyakról, hanem a hozzájuk fűződő kapcsolatunkról is szól, és ezért megterhelő lehet. A tárgyaink az életünk legkülönbözőbb időszakaiból hívhatnak elő emlékeket: az érzéseink közötti rendrakás legalább olyan fontos része a folyamatnak, mint a fizikai szortírozás. Magnusson hangsúlyozza, hogy ennek ellenére a halállomtalanítás nem feltétlenül szomorú, sőt valójában örömünket lelhetjük benne: minden alkalommal, amikor megválunk valamitől, súlyozhatjuk az emlékekeinket is, amelyeket felidéz. „A haláltakarítás nem a halálról szól, nem a lassú, feltartóztathatatlan közeledéséről. Sokkal inkább szól az életünkről, a történeteinkről, a jó és a rossz emlékeinkről. A jókat tartsuk meg, a rosszakat dobjuk ki” – mondja Magnusson. Az egész sokkal inkább olyan szerinte, mint egy megkönnyebbülés.

És bár fiatalabb korban a halál talán még túl távoli perspektívának tűnhet, Magnusson szerint a halált szempontként használó lomtalanítást már korábban is el lehet kezdeni, és például már 40 évesen el lehet gondolkodni azon, milyen gyűjtögetési, felhalmozási csapdákba csaljuk bele magunkat.

A halállomtalanítás egyébként túlmutathat önmagán, és lehetőséget adhat a családoknak, hogy tabukat, érzékeny témákat tárgyaljanak ki, amit egyébként nagyon nehezen tennének meg.

8 HYGGE, LAGGOM

Az ember többsége akkor szabadul meg a tárgyaktól, amikor azok már nem férnek el a szekrényben, a polcokon.

9. SLOW LIFE – Slow Budapest

Tehát most mi is vágjunk bele!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük