Léböjt kúra 1. nap

Barátnőmmel egy utcában lakunk – léböjtkúrát tervezett. Szerette volna, ha együtt csináljuk, mert könnyebb valamit legalább ketten, mint egyedül. Elkezdtük hát. Ez most nagy kihívás, ha van kedved csatlakozni az éterben, szívesen vesszük.

Én rögtön el is mondom az aggályaimat ezzel kapcsolatban, – mert sajnos, nem sajnos (?) nekem vannak – és elég szkeptikus vagyok mindenféle kúrával kapcsolatban. Rögtön úgy indult, hogy ma kedvesem benyúlt a mélyhűtőbe, és kivett egy Cornetto jégkrémet. Tölcsér, tejtermék ide -/ oda, én bizony elkezdtem enni. Aztán jött az egyeztetés, hogy tulajdonképpen Andi, és én mit is gondolunk arról, hogy léböjt, ki mivel fogja kiegészíteni a szokásos vizet? Mert sok léböjt megengedi például a főtt krumplit – ugye az valóban nagyon diétás étel, gyomorrontás során a doktor néni is azt javasolja. Na de mitől más a főtt krumpli, mint mondjuk a 95%-os étcsokoládé? A kakóbab egy superfood, és ráadásul elolvad a szánkban, kakaó formában az ugyebár italnak minősül. Vagy mitől más a turmix, mint mondjuk egy alma, aminek állítólag a héjában több a vitamin, mint magában a gyümölcsben? Én rögtön az elején elakadtam, mert Andi szerint a gyümölcsprést kell használni, és minden ami onnan kijön fogyasztható léböjt során. Léböjt során bizonyos zöldségleveseket is “megengednek” fogyasztani, csak a tejet kéne valahogy kizárni, ami támogatja a gyulladásos folyamatokat, és növényi tejre cserélni. Én a joghurtok nagy híve vagyok, és hiszek abban, hogy sok benne az emésztést támogató jóféle baktérium, tehát szervezetünk egészségét szolgálja, ezért nálam biztosan kivételt fog képezni. Megállapodtunk hát, hogy kicsit külön utakon, mégis együtt csináljuk végig ezt az egy hetet.

A léböjt vajon attól léböjt, hogy csak olyan élelmiszert fogyasztunk amit nem kell rágni? Például az infúziót még meg sem kell inni, vénásan is működik, biztosítja a napi szükséges vitaminokat az élethez. Minden amit lé formájában viszünk be a szervezetbe, az ugyebár kevesebb salakanyagot fog eredményezni. Ez idáig érthető, és az is, hogy a léböjtnek az volna a célja, hogy biztosítva némi tápértéket kipucolja a bélrendszert, ezáltal fokozható az immunrendszerünk.

De ha a belek kipucolása, a méregtelenítés a lényeg, arra ott van akár a beöntés is, mint lehetőség. Én már próbáltam – lehet nevetni, vagy akár undorodni is az egész folyamattól, de aki szült már, úgyis ismeri – tényleg csodákra képes, és sokkal gyorsabb, talán még kényelmesebb is, mint egy hétig csak iszogatni. A beöntés – higyjétek el! – jó dolog, nem véletlenül találták ki, megvan a maga menete, értelme, és felgyosítható vele akár a léböjt is. De talán az is előnye a léböjtnek, hogy ilyenkor összeszűkül a gyomor – mondta Andi. Elképzelhetőnek tartom azonban, hogy nincs mindenkinek szüksége arra, hogy még jobban összszűkítse a gyomrát, akkor is lehet valaki vékony, azonban a teljes böjtnek látom értelmét egy-egy napokban is, olyan ez, mint mikor újraindulsz a startvonaltól.

Ha hiányoznak szükséges vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek, egyértelmű súlyproblémák jelentkeznek: akár túlsúlyról, akár anorexiáról van szó, bár a jóléti társadalmak inkább túlsúllyal küzdenek. Szerintem az alultápláltság áll még a túlsúly mögött is, mert sajnos olyan élelmiszernek nem minősülő dolgokat is kaphatunk a boltokban, melyek csak üres kalóriák. Elfogyasztva, sőt inkább rászokva, és rászoktatva ezekre a termékekre elhízást okoznak, miközben vitaminhiánnyal küzd a szervezet. De súlyproblémák fakadhatnak még gyulladásból is, hogy olyan ételeket fogyasztunk, melyek belobbantják a szervezetünk, és allergiás reakcióként érzékeljük az elfogyasztott például cukrot, a glutént, a laktózt, stb. Minden esetben a szervezet egy felborult egyensúlyi állapotra, valaminek a túlzó / mérgező vagy éppen hiányzó jelenlére utal. Arra gondolok, ha az ember megfelelően táplálkozna, és figyelne szervezete igényeire, akkor nem volna ennyi problémája a súlyával. Félreértés ne essék! Nem akarok senkit lebeszélni a léböjtről, – még magamat se – kipróbálom és megosztom a tapasztalataimat, azonban rengeteg kérdés merült fel bennem ezzel az egésszel kapcsolatban, ezeket igyekszem megfogalmazni.

Még pár kétség

A krémes állag folyadéknak minősül? Minden amit főtt, vagy nyers (zöldsége – gyümölcse válogatja) turmixolva, vagy inkább kipréselve belefér egy léböjtbe? Olyan ez, mint mikor a gyermekeknek még nem nőtt ki a foguk, és mindent pépesítünk nekik, vagy olyan inkább, mint Sissi diétája, aki köztudottan koplalt egész életében. Állítólag egy egész marhából egy csészényi kis esszenciát nyertek ki számára, mert csak ilyen kis adagokat volt hajlandó megenni. Ráadásul sehol sem olvastam hogy erő-, vagy húslevest ajánlanának, pedig miért ne? És hol vannak az emésztést segítő növényi rostok, mint például a len, amiről épp tegnap írtam, vagy a mák? Úgy általában a magokban nagyon sok az antioxidáns vitamin, ásványi -, és nyomelem, szóval ha valami, akkor ezek is a bélrendszert tisztítják, pucolják, és tehermentesítik ezáltal a kiválasztószerveket, mint a májat, és az epét. Jó, például készíthetünk a lenmagból teát is, de hol van egy igazi határvonal? Hogy mit lehet, és mit nem?

Lenmag tea – recept

Törj össze két evőkanálnyi lenmagot, majd áztassd be három deciliter hideg vízben. Hagyd a magokat húsz percig ázni, majd melegítsd fel és szűrd le. Székrekedés esetén érdemes kisebb kortyokban elfogyasztani. Az eredményre körülbelül fél napot kell várni.

Mit fogyasztottam?

Úgy tervezem, minden nap leírom a tapasztalataimat, lehet, hogy majd a későbbiekben ennél jóval rövidebben. Sokat lehet olvasni arról, hogy miket igyon az ember, első nap, második nap, én egy kicsit megyek most a fejem után, és elárulom, hogy éppen ma, mit fogyasztottam, és hogyan éreztem magam, milyen volt a közérzetem. Barátnőm azt mondta, hogy elvonási tünetként készüljek fel rá, hogy majd ideges leszek, és fájhat a fejem. Hát mondjuk nem szeretnék ideges lenni, szerintem akkor inkább abbahagyom, de majd meglátjuk.

A sima, – én bibliai böjtnek nevezem – nem a katolikus: hús és édesség elhagyása című, hanem a minden szilárd táplálékot megvonó böjtöt ismertem eddig, amibe nem fér bele sem a krumli, de az ízesítetlen gyógyteán kívül nagyon más sem. Ilyet már csináltam, és éreztem rendkívül jó egészségügyi hatását is, túl azon, hogy nem a fogyásért szoktak böjtölni a zsidók történelmük folyamán. Tény azonban, hogy rendkívül sok gondolatunk forog az étel, és az étel megszerzése körül, amire most nem kell koncentrálnunk, vagyis több időnk marad, könnyebben kinyílnak a “csakrák”, és jobban tudunk összpontosítani, koncentrálni arra amire szeretnénk, már ha meg tudunk felejtkezni a gyomorégésről, és az étel megkívánásáról. A hit nagy kárpótlást nyújthat a böjt folyamatában, nem véletlenül kötötték össze minden esetben gyarló emberi kívánságok fölötti dolgokkal, valami plusz, valami magasztosabb értelemmel, hiszen ilyenkor nem csak a testünk, a szellemünk is tisztul. Ilyenkor – aki hisz Istenben – annak  szerintem könnyebb megtalálnia, éreznie, aki viszont nem hisz, annak nagyon nehéz a fogyásra alapozva nekilendülnie ennek az egésznek. Hát legalábbis én ezt gondolom. Úgyhogy én ezennel felajánlom ezt a léböjtöt egy jobb valami érdekében, de ez maradjon csak az én titkom, mint mikor elfújjuk a szülinapi gyertyát.

Tehát ma mit is fogyasztottam?

  1. vizet, vizet vizet – szerintem többet is lehetett volna
  2. almaecetes mézes gyömbéres teát – ennek mindjárt leírom a receptjét, habár pofon egyszerű elkészíteni
  3. az említett Cornettót, amikor még nem voltam benne biztos, hogy mától kezdődik a léböjt.
  4. tegnap előttről megmaradt házi tzazikit – igen, joghurttal készült, és fokhagyma nélkül, mert valamiért nem kívántam a fokhagymát, pedig úgy az igazi máskülönben. És az uborka csak reszelve volt, nem turmixolva. Kérdem én, mi a különbség?
  5. És most nap végezetéül megajándékozom magam egy kamillateával – Igen, én szeretem.

Almaecetes mézes gyümbér tea – recept

Kb egy nagyobb ujjpercnyi gyömbért lereszelek, majd leforrázom vízzel (kb 3dl) Kb 10 percig ázik, majd leszűröm, és egy egy evőkanál mézet, illetve almaecetet keverek hozzá. Igen, fogyasztható, sőt kellemes ízű. Az ecetre nem nagyon érzem képesnek magam más formában, de így együtt, ebben a kombóban kifejezetten élvezetes, melegen ajánlom kipróbálásra! Ezt szó szerint értsd, ahogy hűl, úgy veszít az élvezeti értékéből, legalábbis számomra.

Hogyan éreztem ma magam?

Köszönöm jól, fittnek, és energikusnak. Még nem tapasztaltam semmi változást, a mérlegünkben nincsen elem, ezért nem zudom megmondani hány kilótól szabadultam meg, vagy hogy ment-e, le valami, de összességében nagyon jól éreztem magam, és nem hiszem, hogy a Cornetto, vagy a tzaziki nagyot nyomott volna a latba. Néha felfigyeltem rá, hogy jelez a hasam: például ebédidő, ilyenkor eltetreltem egy kis olvasással, később pedig festéssel. Ha más dolgokra koncentrálsz, nem érzed úgy, hogy kimaradsz valami finom élményből. Nem voltam ideges, viszont elfelejtettem egy kicsit átmozgatni magam, mindjárt nekiállok még egy kicsit nyújtani. Végül egy apróság! Mivel sosem kávézom, a kávé sem hiányzott, mint élénkítőszer.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük