Egy ideje nagyon élvezem a kertészkedést. Egyik szomszédunk meg is jegyezte tavaly, biztosan vidéki lány vagyok… Nos valóban vidéki lány vagyok – feleltem, és elmosolyodtam magam – hisz 20 éves koromig panelban éltünk. A kertes házas nagymama a gazolást sem merte rám bízni, mert nem tudtam megkülönböztetni a hasznosat a haszontalantól. Valamikor 10 éves korom tájékán kaptam tőle egy kaktuszt, amit először jól kiszárítottam, (hogy kb felére zsugorodott) majd pedig ügyesen elrohasztottam.. de képes az ember változni!
Februárban kissé komor, és szürke a táj, talán még nehezen kászálódunk ki az ágyból, hiszen a nappalok is sötétek, és kurták, azonban érezzük már a tavasz közeledtét. Ez még nem a vad színek korszaka, sokkal inkább a lágy, derengő, párás, hideg reggeleké, melyek itt a tavak közelében gyakori jelenségnek számítanak, de röviddel ezután halvány fehérek, rózsaszínek, üde zöldek törik meg a csendet… lassan életre kelnek a hóvirágok, hunyorok, téltemetők, Primulák (kankalinok), és barkák. Újra kezdődik a kertszezon, – melyet minden évben nagyon várok. A hónap végére már annyit melegszik az idő, hogy viszonylag késő délutánig lehet babrálni a kertben, metszeni az orgonákat, gyümölcsfákat. (A metszés egyébként a kedvencem minden kerti teendő között!)
A következő hónap a március – hivatalosan is tavaszi! Minden sokkal reménytelibb.. Az idő, – így hónap elején – még ugyan nagyon változékony, sokat esik, sokat borús, ám akad egy-egy nap, amikor igazán tiszta és kék az ég, és ragyogó napsütésre ébredünk. Ilyenkor még véletlenül sem lehet hosszú séták és kertlátogatások nélkül nyugovóra térni! Meg kell nézegetni minden egyes fűszálat újra-, és újra. Akik eljutnak az erdőkbe, mezőkre, azok biztosan láthatnak mostanában sok-sok érdekességet, hisz ilyenkor nyílik számos tavaszhírnök, mint a Kikeleti hóvirág (Galanthus), hazánk legismertebb tavaszi virága, a Mályvirág (Hepatitica Nobilis), a Csillagos téltemető (Eranthis hyemalis) Aranyos veselke, Odvas keltike (Corydalis cava), Tőzike, Illatos ibolya (Viola ordata), Krókusz, Kökörcsin, Kikerics, Hérics, Hunyor, és Medvehagyma. De ne feledkezzünk meg az örökzöldekről sem, mint a Szúrós-, és Lónyelvű csodabogyó, mely most hozza piros bogyóit, és a mohákról se, melyek nagyon kellemes színfoltokat képeznek. Idén én is próbálkozom mohatelepítéssel! A moha a legegyszerűbb, és legnagyszerűbb növények közé tartozik, üdeségével, elevenségével, megnyugtató és fantasztikus színével a japán kertek szerves részét képezi. Habár csak a jó érzés vezérel ültetéseimben, a mohák igazán csábító kis telepeket képesek alkotni, és rendkívül jól képesek kiemelni minden növényt, de még a köveket, sziklákat is. Mivel hóvirágokat még nem sikerült beszereznem, ezért nekünk a Helleborusok, és krókuszok megjelenése, no meg az őrült szelek hozzák el az igazi tavaszt!
A fentebb felsorolt gyönyörűségek közül, most a Helleborusokat, magyarul Hunyorokat szeretném bemutatni. A fenti kép a Helleborus niger kaiser fajtát eredeti, természetes élőhelyén mutatja, alább pedig a mi kis kerti változataink láthatók. A Helleborusok a Ranunculaceae, azaz a Boglárkafélék csakládjába tartoznak. A nemzetet Carl von Linné (latinosabb nevén Carl Linnaeus) jegyezte fel először, aki a kakaófát is Theobroma cacao névre keresztelte. 1753-ban a Species Plantarum első kötetében tesz említést a hunyorokról. A Helleborus ókori hellén (görög) eredetű név, nyilván te is érzel rokonságot “Szép Heléna” és e növény között. A hunyort az ókorban őrültség kezelésére is használták, ahogyan azt Argosz királynak az utcákon meztelenül rohangáló lánya esetében tették.
A Helleborusoknak 25-30 faja létezik, egyes fajtái örökzöldek, mások lombhullatók, többnyire igen mérgezők, különösen a Fekete hunyorok. A mi kertünkben éppen ezek nőnek. Ezek a nüvények az örökzöldek közé tartoznak, 25-35 cm magas szárakon nevelik hófehér virágaikat.. A Fekete hunyorok nevüket nyilván nem a virágaikról kapták, hiszen azok fehérek, hanem onnét, hogy gyökeréből valamikor fekete tintát állíottak elő. A Helleborusok meglepően szívós, fagyálló növények, még akár hóban is képesek virágozni, ezért Karácsonyi rózsaként is emlegetik, holott nem áll közeli rokonságban a rózsafélékkel. Jellemzően inkább januártól – áprilisig virágoznak. Idén csak február végén kezdték bontogatni szirmaikat. Egy legenda szerint, egy fiatal lánynak, akinek nem volt semmije, amivel megajándékozhatta volna a gyermek Jézust, elpityeredte magát, és könycseppjei helyén kinőtt ez a csodás növény. Akár így volt, akár nem, a Helleorusok igazi kincsek, melyek minden évben megörvendeztetik az ember lelkét.
A hunyor egy különleges, könnyen tartható, nem túl kényes növény. Nem igényel külösebb törődést, ugyanakkor a csekély odafigyelést is bőségesen meghálálja. Az üde, humuszban gazdag, termékeny, mész mentes, jó vízáteresztő képességgel bíró, ugyanakkor nedves talajt, valamint a félárnyékot, árnyékot kedveli. A pangó vizet, tőzeges talajt nem szereti. Magyarországon belül szinte bárhol megél és szépen fejlődik. Lombhullató fák szűrt árnyékában például kitűnüen érzik magukat, hiszen eredetileg főként erdőszéli növények. Én 6 tövet ültettem egy csomóba, közel egy ezüstfenyőhöz, egy jelenleg kisméretű japán juhar árnyékába. A fenyőhöz legözelebb eső tő, – ami ugye nem lombhullató – minden évben, mintha növekedés helyett egyre összébb menne, idén egyenlőre csak egy virágszárat hozott.. bár az is lehet, hogy kedves kutyánk tapodja le. Még egy kicsit megfigyelem, és eldöntöm át kell-e ültetni, mielőtt végleg eltűnik… Tűnt már el ugyanis hunyorom, erről majd mesélek alább. A déli fekvést nagyon kedvelik., tökéletes társai lrehetnek a korai hagymás növényeknek. Jól mutathatnak páfrányok, árnyliliomok, tüdőfüvek társaságában is, ligetes, természetes hatású, szabadabb stílusú kertekben, sziklakertekben. Ahol csak jelen vannak, ott garantáltan derűs lesz az összhatás.
Ha nyáron virágoznának, talán túl halványnak találnánk őket, ám a télies kertekben nem sok vetélytársuk akad. A kertészek általában nagyra értékelik téli és kora tavaszi visszafogottságukról híres virágzásukért. A hazai kertekben még nem annyira elterjedt. Személy szerint én magam nagy Helleborus rajongó vagyok… szerintem a kora tavasz legerőteljesebb és legelegánsabb virágai közé tartoznak. Hogy teljes pompájukban élvezhessük őket, bizony itt az ideje az előző évi elszáradt, és barnulásnak indult leveleket eltávolítanunk róla, ezzel megelőzhetjük a levélfoltosságot, melybe akár bele is pusztulhat a növény. Hajlamos a hunyor a gyökérrothadásra is, ez egy gombás betegség, tehát tényleg ügyeljünk a jó vízelvezetésre, és a talaj fertőzésmentességére. A hunyornak lehet vírusos betegsége is, ilyenkor a növény levelein fekete csíkok jelennek meg, szirmai és levelei pedig furcsán eldeformálódnak. Védekezni csak úgy tudsz, ha minden fertőzött részt eltávolítasz róla. A fertőzött leveleket semmiképp se tedd bele a komposztba, legjobb elégetni őket! Általában január-februárban már megszabadíthatjuk őket régi leveleiktől, melyet több lépcsőben érdemes elvégezni. Ha az összes levelet egyszerre vágnánk ki, akkor az előbújó virágszárak túl kopaszok volnának.. A vízszintes síkba eső, lógó, vagy inkább lekonyuló leveleket azonban távolítsd el, mert hajlamosak a fejlődő virágszárakat is elnyomni.
A Helleborusok igen változatosak, legtöbbjük szégyenlősen hajtja le a fejét, hogy óvják a pollent, ezzel a méheknek is védelmet nyújtanak. Voltak próbálkozások a felfelé néző virágok kinemesítésére is – de minek? Ez a növény éppen attól szép, hogy olyan bohókás, rakoncátlan. A növény virágzása tartós, sokszor majdnem egy hónapon át kitartanak ugyanazok a virágfejek! A csészelevelek sokáig megmaradnak a növényen, csak a színük változik: a Fekete hunyorok vakító fehéren nyílnak, idővel azonban zöldes árnyalatot vesznek. Íme egy tavalyi fotó az elnyílt változatról, ahol a porzók már teljesen átalakultak amolyan kardamommag-szerű és méretű tokokká, melyekben magjait neveli:
Ha sokáig maradhatnak háborítatlanul egy helyen, igen hosszú életű ritkás bokrocskákat alkotó évelők lehetnek. Méretük fajuktól függően változik, de kb 45 cm-nél egyik sem lesz magasabb. Ha a szülővel megegyező hunyornövényeket szeretnénk, akkor azt tőosztással érhetjük el. Erre legalkalmasabb idő a nyár folyamán: augusztus – szeptemberben nyílik, hiszen ekkor van a növény nyugalmi időszakban! Ilyenkor nem igényel különösebb öntözést, még szárazság esetén sem, de azért vigyázzunk, mert a növény az átültetést nem kedveli, sőt időnként egyensen rosszul viseli.
Ha pedig próbára tennéd a szerencséd, akkor nyugodtan vessd el az érett magokat! Az évelők zöme jól nevelhető magról, hiszen a természetben is így szaporodnak. Ha bele kívánsz avatkozni a természet rendjébe, az általában egy többlépcsős folyamat, de nem lehetetlen, és nem bonyolult. Mindenéppen megvan az az előnye, hogy ideális körülményeket teremthetsz a magok kicsírázásához, és további fejlődéséhez. (Valamikor az emberiség a saját kertjében termelte meg a legtöbb haszonnövényt, de ma már, tudom mennyire nehezen vesszük rá magunkat az ilyesmi kísérletekre. Jómagam is először fogom kipróbálni a magvetést hunyorokkal.) Az anyanövény körül elszóródott és kikelt magoncokat kora tavasszal kiszedheted, és elültetheted végső helyére, vagy ha megszeded a magokat, cserépben is nevelhetsz magoncokat. Egyenként vessd a tálcák rekeszeibe, amiket csírázásig tarts a szabadban! Tavaszra ezek kikelnek, és akár cserépben két-három évig is nevelheted őket, mielőtt végleges helyére kiülteted. A hunyorok esetében ne számíts első évben nagy növekedésre, elég lassan, és szolidan fejlődnek. Azonban ha magról vetett évelőket nevelünk, fillérekért juthatunk rengeteg féle növényhez, így az árnak sem kell korlátozó tényezőnek lennie! Az évelők többsége lágyszárú, és legtöbbje a téli hónapokra elhalni látszik, így vészelik át a mérsékelt övi éghajlatra jellemző zord teleket… Hunyorunk ebből is látszik, milyen szívós fajta, mert mint már említettem több örökzöld faja is létezik, köztük a Fekete. A legtöbb faj habár teljesen fagyálló, mégsem árt ősszel kicsit betakargatni lombbal vagy kéregmulccsal a tövüket a téli hidegek ellen, elvégre a természetben, szabadon is hasonló közeget élveznek.
A pompás Helleborusok egyébként reneszánszukat élik. Számos faja és alfaja között, szándékos vagy véletlenszerű hibridációk alakultak ki, ugyanis elég szabadon, vagy inkább szabadosan, segítség nélkül is hajlamosak kereszteződni egymással, ennek köszönhetően a csészelevelek rendkívül gazdag színváltozataiban gyönyörködhetünk. Találunk közöttük fehér, halvány galambszürke, fekete, mélybíbor, szilva, vörös, rózsaszínű, kék, zöld és sárga virágú fajtákat is. Néhány Helleborus virág belső felületén látszódhatnak erek, pöttyök, vagy foltok. A “Picotee” virágúak például nagyon keresettek. Ezek belseje, és szegélye között szép kontraszt figyelhető meg. A legújabb változatok a teltebb virágok, dupla szirmok irányába mutatnak. Az örökzöld levelek sem elhanyagolható díszértékkel bírnak. Egyes új hibridek leveleit, márványos mintázattal tovább fokozták – a legnépszerűbb évelők egyike. A legismertebb és legszélesebb körben termesztett hunyor a Keleti hunyor (Helleborus orientalis) és annak hibridjei, vagy ahogy az angolok nevezik a “böjti rózsa”. Magyarországon zöld hunyorként is emlegetik.
A nemzetség különféle fajai Európából és Ázsiából származnak. A fajok legnagyobb koncentrációja a Balkán-félszigeten található. Egyik atipikus faja ( H. thibetanus ) Nyugat- Kínából származik; másik atipikus faja ( H. vesicarius ) egy kis területen él, Törökország és Szíria határán. Három faját hazánkban is az őshonos növények között tartjuk számon, melyek mindegyike védett, mégsem ismerik sokan. Az Északi-középhegységben őshonos a Pirosló hunyor, a Dunántúlon a Kisvirágú hunyor és a Dél-Dunántúlon az Illatos hunyor. A kisvirágú hunyornak egyébként szembetűnő virágai vannak, csak a nemzetség látványosabb és nagyobb virágú fajaihoz viszonyítva kapthatta ezt a nevet. Virágai enyhe teleken, már januárban megjelenhetnek. A növény folyamatosan, április elejéig hozza új virágait. A faj Európában egy szűkebb Pannon-Balkán térségben fordul elő, melynek elterjedési súlypontja épp a Dunántúl. A Balaton-felvidéken a balatonfüredi Koloska-völgy gyertyános-tölgyeseiben találkozhatunk e védett fajokkal. Az Illatos hunyort korábban Büdös hunyorként ismertem, és talán jobban is fedte a valóságot. Egy ideig élt a kertünkben egy ilyen szerzet. Még a piacon vásároltam, egy idős hölgytől, aki nem ismerte igazán mit árul, csak hogy a felmenője valamilyen kastélynál volt kertész, és hogy tőle származnak a tövek. Gyönyörűen szaporodott, magasodott, mígnem egy évben virágzás után meggondolta magát, és teljesen eltűnt. Máig nem tudom, mi történhetett vele, de nagyon sajnáltam, hogy távozott! Az Illatos hunyorok is örökzöldek, különlegességük, hogy itt a virágok is zöldek! Zölden nyílnak, és zölden érlelnek magot – nem színváltósak. Az illatos hunyorral Pécsen találkoztam először, egyetemi tanulmányaim során, amikor Réka barátnőmmel a Pécsi Botanikus kertbe jártunk ki vizuális ingerekért, és rögtön rabul ejtett furcsa vadságával, romantikus megjelenésével. Ha alkalmam nyílik rá, még biztosan fogok ültetni a kertbe illatos hunyort. Valahol majd csak találok neki helyet!
Ha tetszik ez a kis növény, akkor mostanában érdemes körülnézned a kertészetekben, piacokon, hisz mindig virágzáskor a legkönnyebb kiválasztani a legszebb, és legerősebb példányokat, vagy mint mondtam szedj magokat, és járj sikerrel! Összehasonlítva más növényekkel, nem számít annyira olcsónak, de nagyon hálás, nagyon szép, kerted üde színfoltjaivá válhatnak. Angliában nagyon kedveltek, itthon inkább még kuriózumnak számítanak! Nem csoda, hogy a hunyor nélkülözhetetlen növény lett mindazok számára, akik az év e korai, kisé komor szakában is némi ragyogást kívánnak csempészni a kertjükbe.