Lépésekben, de egyszerre teremts rendet! Az emberek többségének erre a kijlentésre először inkább összeszorul a szíve a félelemtől, különösen ha meghallják, hogy szelektálni kell! Az aggodalom abból fakad, hogy nem látod magad előtt, nem tudod elképzelni a végeredményt, sőt nem ismered még milyen jó, és felszabadító érzés az elengedés.Még mindig azt hiszed, csupa hasznos holmit gyűjtögettél össze. És ez lehet, hogy valóban így is van, csak esetleg olyan helyre pakoltad, ahol sosem találtál rá, vagy az is feltűnhet a redszerezés során, hogy bizonyos holmikra már évek óta nem volt szükséged, és csak a helyet foglalják. Kihasználatlanságukban a tárgyak tárolási nehézséget okoznak, és talán olyan holmik tárolásától veszik el a jó helyet, amire viszont nagyobb szükséged lenne. Ne legyünk olyanok, mint a szarkák, akiket azért csúfolunk mert minden fényes tárgyra rábuknak! Próbáljunk meg ésszerűen körülnézni otthonunkban, és megválni azoktól a dolgoktól, amelyeket amúgy sem használunk, vagy túl sok törődést igényelnek tőlünk. “Az idő pénz”, törekedjünk praktikus holmikra. Funkcionális esztétikáról bővebben itt. A rendrakásnak megvan a maga sorrendje, ez pedig a következő:
- Selejtezés
- Rendrakás
- Takarítás
Tartsd be a sorrendet! A Rendrakás
mindig megelőzi a takarítást ahogy a portörlés a porszívózást! A nagy rendrakás első körben tehát abból fog állni, hogy selejtezel. Ha a selejtezés végére értél ki kell találnod hol vennéd a legnagyobb hasznát ezeknek a holmiknak, és hogyan lenne legpraktikusabb tárolnod őket! Mikor minden, a kirakós játék utolsó darabja is megtalálja a helyét, és rend van, akkor tudsz koncentrálni a takarításra, előbb nem! Végezz a nagy rendrakással! Aztán Jöhet a takarítás! A takarításról és a nagytakarításról bővebben itt.
A nagy szelektálás
Jöjjön tehát az első, és egyetlen nehezebb lépés – a szelektálás! Talán több évtizednyi, talán több generációnyi holmit kell most átválogatnod, mert sosem tetted meg vagy tanítottak meg rá korábban, mert mindig halogattad, vagy mert nem érett meg benned az igazi elhatározás! De ne aggódj, a holmik száma véges! Előbb-utóbb utoléred magadat! Kicsit engedj ki! Végy egy nagy levegőt, esetleg készíts egy finom teát, kávét, nézz körül, és nézz szembe önmagaddal, egy picit ne gondolj semmire, csak próbáld megélni a pillanatot, hogy ma bizony eljött az idő, és rendet teszel egyszer, s mindenkorra! Mert képes vagy rá! Minden ember, akit még zavar a rendetlenség, visszahozható a Rend birodalmába.
Nyilván lesznek olyan tárgyak, melyeket muszáj lesz megtartanod, fontos papírokat, számlákat, iratokat, jótállásokat, de ezen kívül két fontos dolgot jegyezz meg: Ahhoz, hogy álmaid otthonát, vagy a számodra legideálisabb életteret kialakítsd:
- Csak azokat a tárgyakat tartsd meg, melyek örömet szereznek!
- Találj nekik megfelelő helyet, és használat után mindig tedd őket vissza ugyanide!
Megjegyzés: ha nem teszel radikális lépést, és nem szelektálsz, akkor talán a felszínen sikerül rendet tenned, de a tárolóhelyeid tele lesznek, illetve újra és újra feltöltődnek szükségtelen holmikkal, újra csak elfelejted mi van bennük, ahogyan elfelejted használni is, és végül a fejedre nőnek. Vagyis könnyen vissza fogsz esni, mert képtelenség rendben tartani annyi tárgyat, mint amennyit képes az ember felhalmozni.
Selejtezés kategóriánként
Valamilyen módon hozzánk kerülnek a tárgyak. Valójában nagyon vonzzuk őket, Nem muszáj magunknak annyit vásárolni, mert ajándékok formájában is bejöhetnek az életünkbe. A különböző otthonokban más-más kategóriába tartozó holmik lesznek jellemzőek, ahogy más eszközök lesznek fontosak egy szobrász, egy kertész, vagy egy sportoló számára. Mindenképpen érdemes kategóriánként, azon belül is a számodra könnyebb kategóriákkal kezdeni, mert fontos, hogy az első lépések sikerélményt adjanak. Marie Kondo ezt a sorrendet javasolja:
- RUHÁK
- kÖNYVEK
- VEGYES APRÓSÁGOK
- ÉRZELMILEG FONTOS HOLMIK
A megfelelő sorrend abban segít, hogy mire eljutsz az érzelmileg fontos dolgokhoz, addigra rutinosan menjen a selejtezés. Valamiért a ruháink kiválogatása a legkönnyebb, az impulzusok gyorsak, és egyértelműek. A sorrend azt mutatja, hogy egyre nehezebb, és elgondolkoztatóbb lesz számodra a szelektálás.
Mindig készíts előtte – utána fotókat! Ezek meg fognak erősíteni abban, hogy jól döntöttél, hogy végigcsináltad a rendteremtő tréninget, és emléked marad régi énedről, illetve bizonyos dolgokról, amikről megelégszel ma már egy fotóval is. Egy pillantás vissza, és máris megtudod, milyen messzire jutottál!
Részletesen
Kategóriánként az összes tárgyadat gyűjtsd össze, terítsd ki például egy nagy szőnyegre, az ágyra. Most pedig nézz szembe, mekkora kupacot látsz magad előtt? Bármekkora mennyiségű holmid is legyen, a holmik száma védes, így egyszer biztosan te is a végére érsz. Nem szabad megijedned saját magadtól. Ne add fel! Vedd egyesével a kezedbe, és figyeld a rezgéseidet. Rögtön érezni fogod szereted-e még, fogod-e használni? Gyors, és határozott döntéseket hozzál, így könnyen megtudod Mi kell? Mi nem kell? A mindennapi élet során hajlamosak vagyunk elsiklani ezeken az egyszerű kérdéseken, és el sem tudjuk képzelni, mennyi mindenen túlhaladtunk már, míg egybe nem gyűjtjük a különböző kategóriákat. Mennyi ruha az, amit ebből a kupacból tényleg hordasz, és szeretsz? Próbáld fel, vagy csak nézd magad elé a tükörben: Mi az ami már talán méretben sem megfelelő, vagy Isten tudja miért, valami okból nem kedveled? Például elképzelhető, hogy gyújtöd az elegéns koktél, és alkalmi, estélyi ruhákat, csak épp nem teremted meg az alkalmat rá, hogy fel is tudd venni őket, mert teszem azt, nem jársz operába. Biztosan lesz olyan holmi, amiről azt gondolod, meg vagy nélküle. Két, vagy 3 kupacot alakíts ki, attól függ, mennyire vagy határozott.
1. kupac: AMI KELL
2. kupac: AMI NEM KELL
3. kupac: AMIRŐL NEM TUDOD BIZTOSAN (Ez a megengedő kupac. Valójában ha ki tudod hagyni, akkor hagyd is ki!)
A módszer segítségével tisztába kerülsz önmagaddal, és értékeiddel. Például, hogy mi az ami igazán foglalkoztat, vagy mit szeretnél a jövőben többet csinálni? Ami nem kell, attól búcsúzz el, köszönd meg, hogy eddig ott volt az életedben.
A rendrakással helyére kerülnek a dolgok, felfrissül az egész életed, a rezgéseid, megtanulod megbecsülni amid van, és megtapasztalod a megelégedés érzését. Olyan ez egy kicsit, mint 20 bizsut becserélni egy gyöngyfülbevalóra. Ami marad, az mind olyan lesz, ami valódi örömödre szolgál! Nem fogod sajnálni, amit kiszelektálsz, mert nem azoktól a dolgoktól fogsz megválni, amiket szeretsz, hanem amiknek a létezéséről már korábban megfeledkeztél, vagy nem használtad már jó ideje.
Egy tárgyat azért érdemes megtartani, mert hasznos, kényelmes, vagy mert örömet okoz. Néha talán az is elég, hogy szép. Kifejezetten káros lehet azonban, ha olyan tárgyakat is tárolsz, halmozol fel melyeket nem tudsz már használni valamilyen okból kifolyólag, mint például, kinőtted, idejétmúltnak találod, sérült, törött, nem működik, vagy nem is okoznak számodra örömet.
A legveszélyesebb dolog, amit a tárgyak kiválthatnak belőlünk, ha nem érezzük magunkat tőlük függetlennek, szabadnak. Azoktól a tárgyaktól a legnehezebb megválni, amelyek valamiért nagyon hozzánk nőnek. Egy tárgy akkor vált ki ragaszkodást az emberből, ha érez vele kapcsolatban, hogy az a tárgy kifejezi Őt (bizonyos korszakát, vagy lelkiállapotát) vagy egy másik személyt, eseményt, emléket idéz. A tárgyakra, melyeket érzelmekkel feltöltünk, úgy tekintünk, mintha azok szerves részünk lenne. Sose felejtsük el, hogy a tárgyakat mi ruházzuk fel többletjelentéssel! Ezt azért fontos mindig szem előtt tartani, mert így mindig a mi kezünkben marad a gyeplő.
A legveszélyesebb eset talán az, amikor egy személyre emlékeztet a tárgy, esetleg testének (fizikális valóságának egykori részét képezte) és az a személy már nem él közöttünk. Nagyon veszélyesek tudnak lenni a hajfürtök, tejfogak, leszáradt köldökzsínór, otthon tárolt hamvak. Szerintem nem szabad ilyen tárgyakat őrizgetni. Ezt azért is tartom fontosnak hangsúlyozni, mert jól emlékszem apám első hajvágásából eltett göndör aranyhajfürtjére, olyan volt, mint a kis pttóknak a festményeken. Egy ócska borítékban őrizgette nagyanyám. Apám halála után többször előkerült, ilyenkor mindig összeszorult a szívünk.
A tárgyak gyűjtögetése nem biztos, hogy a legjobb módszer arra, hogy emlékezzünk. Különösen ha pici helyen élsz, és nincs rá módod, hogy megfelelően és harmóniában élj ezekkel a szentimentális okokból gyűjtött, vagy felhalmozott tárgyakkal, emlékekkel vagy esetleg nem is tetszenek már, csak valami lelkifurdalásból vannak nálad évek óta, mert nem mered kidobni őket, vagy elajándékozni, mert ajándékba kaptad, örökölted. Innen nézve fájdalmasan érinthet minket még a lomtalanítás gondolata is. Ezek az apró tárgyak érzelmi üzeneteket tárolnak, és sokat elmondanak rólunk, arról hogy vajon miért tároljuk őket? Például, ha sok emléktárgyat tárolunk, akkor azt üzenhetjük a világ felé, hogy életünk java része, vagy legjobb pillanataink, már mögöttünk állnak, nehezen tudunk elengedni, vagy megbocsájtani. vagy ha valaki főleg modern dolgokat gyűjt, elképzelhető, hogy jövőbeni félelmei vannak, hogy valami olyan váratlan esemény jöhet az életébe, melyre nem lesz elég felkészült.
A tárgyaktól amennyire csak tudod, függetlenítsd magad! Ezáltal könnyebben megbarátkozol vele, ha véletlenül, elszakad, eltörik, megsérül.
A másik igen romboló hatású csoportja a tárgyaknak, amiről azt gondolod, hogy “ez még jó lesz valamire”. A remény, hogy egyszer még jók lesznek valamire – talán magad sem tudod, ugyan mire? – általában az évek alatt szertefoszlik, habár ezt nehezen ismerjük be. Az újrahasznosítás szemléletével semmi gond, de ha csak terv marad, vagy már az se, akkor ne tárolgass holmikat felelslegesen. Mikor nincs időd kikapcsolódni, mert annyi a teendőd odahaza, és mégsem tudsz rendet teremteni, mert nincs hová pakolni, nincs meg mindennek a helye, vagy esetleg már semminek sincs meg a helye, nem találod mit hová tettél, akkor biztos lehetsz benne, hogy az a valami lesz az utolsó dolog az életedben, ami eszedbe jut, és amire időt szánsz, hogy abból készíts valamit. De ide sorolnám azokat az építkezéshez előre megvásárolt nyílászárókat, csaptelepeket, stb. melyeket évekig csak tárolunk a beépítés reményében, és megfosztjuk magunkat ezáltal az amúgy sem sok helytől. Nekem is nagy tanulság, hogy nem jó gombhoz venni a kabátot, csak ha már a kezedben van a kabátra való összeg is.
Egy letölthető listát készítettem azokról a holmikról, melyeket az ember fontosnak tart általában. Ezt a listát úgy is használhatod, hogy meghatározod miből mennyi lehet egyszerre jelen az életedben, vagy egyáltalán kell-e, hogy legyen az életedben. Mikor újat veszel valamiből, akkor egy réginek mennie kell! De ha a szívedre hallgatsz is érzed, miből mennyi elegendő. Valójában ha az ember nem akarna ezer ruhát tárolni, hanem csak azt a párat, amit amúgy cserélget, akkor akár drágább kategóriából is kiválaszthatná a neki tetsző darabokat, de ez más kategóriára is igaz. Ha nem vennél meg minden felesleges kütyüt, akkor magasabb minőségben is vásárolhatnál például Tv-t. A félelem a jövőtől, a félelem a szegénységtől ne tartson vissza! Ha kevesebbet vásárolsz, vagy eladod a holmijaid egy részét, több pénz marad a zsebedben. A pénz talán nagyobb biztonságérzetet ad bizonyos esetekben, mint a tárgyak.
A lista lényege talán, hogy összegyűjtöttem számodra, mik azok az alapvető eszközök, melyek segíthetnek az életben, így könnyen meg tudod azt is állapítani, minek hol lenne a legoptimálisabb helye számodra, ezáltalhogy könnyebb lesz megtervezni, hogy milyen típusú tárolóhelyekre, polcokra lesz szükséged, és hogy a jelenleg rendelkezésedre állók vajon megfelelőek-e? Mert ha kevesebb lesz a holmi, amit vissza szeretnél pakolni, nyilván könnyebben elférsz majd a szekrényedben, de lehet hogy éppen az a szekrény lesz az, amihez már nem ragaszkodsz, vagy nem találod ma már elég praktikusnak, és ahelyett mondjuk egy újat keresel.
A dobozok, tárolók tartalmáról, különösen ha ritkán használod őket, készíthetsz ellenőrző listákat. Ez akkor is nagyon praktikus, ha költözködsz. Minden rajtad múlik, hogy mennyi idő alatt végzel, vagy mennyire aprólékosan tervezed, vagy találod ki a helyét a megmaradt tárgyaknak.
Mint mindenben, itt is lehetnek különböző árnyalatok, bonyodalmak, és hosszabra nyúlhat a végeredmény, ha időközben nagyobb dolgokat is, például bútordarabokat is ki szeretnél cserélni, vagy fejleszteni szeretnéd otthonod, esetleg ki szeretnél festeni, vagy egyéb átalakítást is tervezel. Ez is a nagy szelektálás után történhet meg, mint a takarítás.A szelektáláshoz időre és kitartásra lesz szükséged, az átalakítás viszont pénzbe is kerül. Ehhez készíthetsz költségvetési tervet, vagy akár inspirációs füzetet is. Az inspirációs füzetbe összegyűjhetsz szavakat, színeket, anyagokat, mintákat, vagy éppen fotókat, talán zenéket is, amik téged inspirálnak, hogy még könnyebben elképzeld, milyen számodra az ideális élettér!
Források:
- Marie Kondo Tiszta öröm
- Fokti Laura vlogjai
- Index: A takarítás és a lomtalanítás boldogíthat